~Első fejezet~

Nemszeretem azokat az embereket akik egy hibám miatt elítélik az egész életemet ...

Minden úgy kezdődött mint a többi nap,de mégis más volt valamiért.Felöltöztem,megcsináltam a hajam és a sminkem aztán elindultam a suliba ahova már 1 éve jártam.Felértem az emeletre és leültem a terem előtti padra és gondolkodtam az élet nagy dolgain.
Szünetben mindenki annyira fura volt mintha készülnének valamire,de nem vettem komolyan.Amikor a barátnőm kihívott a terem elé,akkor láttam,hogy amikor nyitódik az ajtó mindenki engem bámult.Egyre jobban eluralkodott rajtam az a furcsa rossz érzés,de még mindig nem figyeltem fel rá.Később mindenki szemben állt velem és elmondták a magukét.Nem tudtam mit is tehetnék vagy mi lenne a helyes.Néztem a körülöttem lévőket,láttam ahogy nem foglalkoznak velem.Megszokott volt hiszen mindig csak néztem ki az ablakon és gondolkodtam az életről.Annyiszor csalódtam az emberekben ez se volt már hatalmas meglepetés.Hazafelé a suliból teljesen üldözési mániás érzésem támadt.Amikor hazaértem egyedül voltam.Ugyanaz a megszokott szar érzés.
~Egyedül~
Mióta az eszemet tudom szinte mindig egyedül voltam,egyedül kellett megoldani a problémákat.Nekem sose volt ott egy testvér vagy egy jó barátnő/haver aki tanácsot ad vagy segít.Sokszor nem találtam megoldást és szenvedtem,de "ez van" alapon mindig tovább léptem.Az összes barátot elvesztettem 1 nap alatt.Tudom,hogy nem is voltak igaziak,de azért mindig próbáltam megbecsülni az összeset.Egyedül bezárva a szobámban elmélkedtem az életről és a barátokról.Naiv vagyok és könnyen kihasználnak mert hamar megbízok az emberekben.Ezen mostantól változtatnom kell és fogok is.Egy este rám tört ismét egy különös érzés és arra késztetett,hogy kárt tegyek magamban.Amikor már teljesen elborult az agyam berepült az ablakon egy fehér fényes valami.Csak néztem ledermedten.Egyre közelebb lépett,majd elvette tőlem a veszedelmes kártevő tárgyat és eldobta.Féltem tőle,de mivel már mindegy volt azt sem bántam volna ha megöl.Közelebb léptem,de ő egyszer csak eltűnt.Lefeküdtem aludni azzal a tudattal,hogy ez csak képzelődés volt a sok stressztől.
A többi napon egyedül voltam otthon megint.Azzal ütöttem el az időt,hogy néztem ki az ablakon és figyeltem az embereket.Nekem miért kell élni?-ilyen kérdések fogalmazódtak meg bennem.Este lefeküdtem az ágyamban és a plafont bámulva elmélkedtem a múltról.Ekkor bereppent egy sötét lény a szobámba és elkezdett törni-zúzni mindent.Később hozzám lépett megfogta a kezem és ellökött magától.Éreztem,hogy fojtogat valami majd elsötétült a világ...